Csengetett, Mylord?

Egy angol vígjátéksorozatról van szó. Eredeti címe You rang, M’lord? és 26 részes.

Történetünk az I. világháborúban kezdődik, ahol is két “jóbarát”, Alf Stokes és James Twelvetrees megmentik egy felettesük, Teddy Meldrum életét. Ezután pár évvel adva van egy helyzet: James a Meldrum-házban lakáj, Alf pedig lányával, Ivy-val tengeti életét mint mulattatók – ám műsoruk annyira kritikán aluli, hogy az első előadás után nyomban kirúgják őket a színházból. Így hát Alf elhatározza, beáll komornyiknak, és természetesen és véletlenül a Meldrum-rezidenciát szemeli ki eme célra. Fel is veszik komornyiknak, de épp akkor kellett eltávoznia a szobalánynak. Ez már ki tudja hányadik lány, ugyanis a Tiszteletreméltó Mr. Teddy fanatikusan imádja a szobalányokat, s ennek általában az a vége, hogy teherbe ejti őket, majd jön egy újabb akivel ismét eljátsza. Mivel új szobalány kell, a pénzimádó és kapzsi Alf első feladatául egy lapos és közönséges külsejű szobalány beszerzését kapja. Így hát elhivatja a saját lányát, és temészetesen titkolják, hogy rokonok. Ivy-t fel is veszik, s innentől kezdődik a mókás és mindenképp rekeszizomleszakajtó történet. Nos mint tudjuk, itt vannak az urak és a szolgálók. Először is tekintsük körbe a szereplőket. Nyomban nézzük a ház legfőbb urát, Lord George Meldrumot. Meldrum özvegy ember, ám nem különösebben zavarja, ugyanis házasságtörő viszonyt tart fenn Lady Agatha Shawcrossal, Sir Ralph Shawcross nejével. A viszonyt az egész család és a személyzet tényként kezeli, csak Ralph nem tud róla – vagyis hát sejti. A következő szereplőnk Teddy Meldrum, a szobalányhajhász, George öccse. Georgenak van két lánya. Az első a transzvesztita Cissy, aki leszbikus viszonyt tart fenn barátnőjével, Penelope Barrington-Blake-kel. A második a szép, ám beképzelt Poppy, aki szerelmes Jamesbe, a lakájba. Végül a család tagja még Lady Lavender, George idióta anyósa, akinek állandó és hű társa Kapitány, a papagáj. Ivy-t szereti a legjobban a szolgálók közül, mégis nap mint nap rádobálja az ebédjét, ezenkívül átnevezte Etelre, mert az Ivy név nem tetszik neki. Most jönnek a szolgálók. A komornyik Alf Stokes, mániákusan fut a pénz után és természetesen lop-csal-hazudik + hamisít. A lakáj James Twelvetrees, jóképű, illedelmes ember, akinek állítólag papi családja van, de később kiderül hogy hát nagyon nem… x’D A szakácsnő Mrs. Blanche Lipton, s állandó áldozata Alf pénzimádatának, folyton pénzt csal ki tőle. Az ügyefogyott, ostoba szobalány, Ivy mindent megtesz, hogy jó útra térítse apját. Az inas Henry, a kis, szemüveges fiú, aki fülig szerelmes Ivy-ba, és folyton beszól valami ostobaságot. Végül van a mosogatónő, Mable, aki folyton az “Az finom lesz” mondatot hajtogatja, valahányszor valami ételt adnak neki. A sorozat állandó szereplője még Wilson kapitány, egy rendőr, aki rendszeresen betér a házba felenni az ételt és cseverészni. Vannak még mellékszereplők, pl Madge Cartwright, akit mindenáron hozzá akarnak adni Teddy-hez, Jerry, Poppy udvarlója, vagy az érsek.

A történet gyakorlatilag annyi, hogy mindig találnak valami bajos vagy kínos helyzetet, amiből ki kell lábalni. Ezt az egészet a sorozat páratlan humorral teszi meg – szinte minden másodpercben nevetni lehet, annyira ügyefogyottak a szereplők és annyira jó poénokat raktak bele. Higgyétek el, ez volt eddiga legjobb európai sorozat, amit eddig láttam. Szórakoztató, roppant poénos és mégis aggódhatunk a szereplőkért néha-néha. Összegezzük!

Pro: rengeteg ütős poén, aranyos karakterek.

Kontra: nem tetszett a vége.

(Majd lesz kép ha találok)

Közzététel ideje: on május 6, 2008 at 8:01 am Szólj hozzá

The URI to TrackBack this entry is: http://animeloverlekvar.wordpress.com/2008/05/06/csengetett-mylord/trackback/

A bejegyzéshez tartozó hozzászólások RSS csatornája.

Leave a Comment