Fantastipo

Na megnéztem a Fantastipo című filmet. Hát egy hatalmas weirdség. Van két tesó, Toraji (Kokubun Taichi) és Haiji (Domoto Tsuyoshi), akik az Armadillo ásványvizes cég góréjának a fiai… A góré meg mást sem csinál, mint hogy csinos lánykákkal teniszezget, idősebb fia, Toraji pedig naphosszat azon ügyködik, hogy egy terepasztalt minél jobban és művészibben benépesítsen műanyag elefántokkal, zsiráfokkal, illetve egyetlen orrszarvúval.

A fiatalabb fivér, Haiji, azonban nem igazán találja meg a helyét, folyton azon gondolkozik, hogy neki most mit is kéne kezdenie az életével. Apjának nem igazán tetszik, hogy hetente egyszer jár be a céghez dolgozni, így gondol egyet, nyugdíjazza saját magát, kinevezi Torajit az új főnöknek, Haijit pedig a helyettesének. Azonban még mindig nem teljes az idill: a kissé gyerekes Toraji nem igazán akarja elfogadni, hogy már felnőtt, a lázadó, laza Haiji pedig továbbra se nagyon tudja, mit is kezdjen magával.

A film során nyomon követhetjük, hogyan áll minden rendes kerékvágásba, és hogy találja meg a testvérpár önmagát.

Elég nagy furcsaság az egész: már az alaphelyzet elég érdekes és ritka hülye poénok vannak benne, az eleje alapján azt is hihetné az ember, hogy egy nagyon fárasztó vígjáték lesz ebből. De később feltűnnek a szereplők lelki problémái, ami kissé elgondolkodtatóbb irányba viszi a filmet. Szóval nekem tetszett, aranyos hangulatú, és amilyen ökörség, már azért megéri megnézni. :)

Ehhez készült a Toraji Haiji – Fantastipo című száma:

Közzététel ideje:  on október 4, 2008 at 2:25 pm Szólj hozzá