Judit ingerülten kapta le a rókát vállairól.
- Semmi értelme, hogy ezzel az emberrel törődjem, – panaszkodott barátnőjének, Glóriának. – Tudod, az első időben nem is volt kellemetlen. Kedvesen beszél, sok érdekeset tud és úgy látszik, jó nevelésben részesült. De ma…
- Mi történt? – kérdezte Glória egykedvűen, aki már hozzászokott, hogy barátnője minden levesben hajszálat és minden vőlegényében súlyos hibát talál.
- Képzeld, olyan nyakkendő volt rajta… teljességgel abszurdum! Nem is mentem sétálni vele!
Glória belátásra akarta bírni barátnőjét. Magyarázni próbálta, hogy a férfiakat nevelni kell. A legjobb szer a rossz és nevetséges nyakkendők ellen, ha új nyakkendővel ajándékozzuk meg. Ha tehát Judit vőlegényének nincs más hibája…
- Nem értesz ehhez, – szakította félbe Judit. – Nincs benned stílusérzék! Olyan emberrel, aki sárga alapon zöld pettyes és rózsaszínű vonalozással ellátott nyakkendőt visel, örökké boldogtalan lennék…
*
Néhány hét mult el.
Juditnak új vőlegényjelöltje volt, aki kifogástalan nyakkendőket viselt. A legelőkelőbb üzletben vásárolta diszkrét és ízléses nyakkendőit. Sajnos azonban, a kalap állandóan a fején volt, hogy ne tüntessen kopaszságával.
- Ez a kopaszság már idegesítő, – jelentette ki egy szép napon Judit. – Vége! Csak nem fogok állandóan egy kopasz férj oldalán mutatkozni?!…
Glória szíve sokkal résztvevőbb volt.
Megvigasztalta ezt a szegény, kopasz férfit: a menyasszonya és később a felesége lett.
*
Judit pedig új hódítást csinált. De amilyen gyorsan tüzet fogott a szíve, épp oly hamar kiderült, hogy ez is csak szalmaláng.
- Képzeld, – panaszkodott barátnőjének. - Tegnap nálunk ebédelt és rájöttem arra…
- Mire? – kérdezte elszörnyedve Glória. – Talán szélhámos, vagy talán már nős?
- Oda voltam egészen! Képzeld: a halat késsel ette!… Késsel!…
Ha Glória fel nem ugrik és meg nem fogja barátnőjét, Judit talán ájultan esett volna össze… Ájultan a szörnyűségtől és borzalomtól…
Ó, ezek a tökéletlen férfiak! Glória már el sem tudta képzelni, hogy barátnője valamikor olyan vőlegényjelöltre talál, akit méltónak tart arra, hogy vele élje végig az életét. Annál nagyobb volt a csodálkozása, amikor Judit egy szép napon lihegve újságolta:
- Végre… végre!… Rátaláltam az igazira! A tökéletesre! Csinos, elegáns, szellemes és szeretetreméltó! Jó állása is van… szóval: a legtökéletesebb vőlegény! Olyan boldog vagyok!
Három nap mulva azonban Judit újra panaszkodni kezdett:
- Glória… Glória… nem is hiszed, hogy milyen boldogtalan vagyok!…
Ezt a rémhírt telefonon közölte barátnőjével és akkorákat sóhajtott a telefonkagylóba, hogy Glória remegni kezdett. Azt gondolta, hogy a tökéletes vőlegényt, akire végül mégis rátalált a barátnője: elrabolta a kérlelhetetlen halál. Remegve várta Judit beszámolóját.
- Mi az?!… Mi történt?!… – kérdezte részvéttel.
Judit néhány pillanatig szólni sem tudott a sírástól.
- Képzeld, Glória, – mondta végül, – még szörnyűbb csalódás ért, mint eddigi vőlegényjelöltjeimnél! Szörnyűbb hibája már férfinak nem is lehet!
- ???
- Képzeld, nem vesz észre engem… Tudni sem akar rólam…! Levegő vagyok neki… érted, levegő!
Írta: F. N.
(Magyar Uriasszonyok Lapja, XI. évfolyam, 24. szám; 1934.08.20.)
