Na megnéztem a Fantastipo című filmet. Hát egy hatalmas weirdség. Van két tesó, Toraji (Kokubun Taichi) és Haiji (Domoto Tsuyoshi), akik az Armadillo ásványvizes cég góréjának a fiai… A góré meg mást sem csinál, mint hogy csinos lánykákkal teniszezget, idősebb fia, Toraji pedig naphosszat azon ügyködik, hogy egy terepasztalt minél jobban és művészibben benépesítsen műanyag elefántokkal, zsiráfokkal, illetve egyetlen orrszarvúval.

A fiatalabb fivér, Haiji, azonban nem igazán találja meg a helyét, folyton azon gondolkozik, hogy neki most mit is kéne kezdenie az életével. Apjának nem igazán tetszik, hogy hetente egyszer jár be a céghez dolgozni, így gondol egyet, nyugdíjazza saját magát, kinevezi Torajit az új főnöknek, Haijit pedig a helyettesének. Azonban még mindig nem teljes az idill: a kissé gyerekes Toraji nem igazán akarja elfogadni, hogy már felnőtt, a lázadó, laza Haiji pedig továbbra se nagyon tudja, mit is kezdjen magával.

A film során nyomon követhetjük, hogyan áll minden rendes kerékvágásba, és hogy találja meg a testvérpár önmagát.

Elég nagy furcsaság az egész: már az alaphelyzet elég érdekes és ritka hülye poénok vannak benne, az eleje alapján azt is hihetné az ember, hogy egy nagyon fárasztó vígjáték lesz ebből. De később feltűnnek a szereplők lelki problémái, ami kissé elgondolkodtatóbb irányba viszi a filmet. Szóval nekem tetszett, aranyos hangulatú, és amilyen ökörség, már azért megéri megnézni.

Ehhez készült a Toraji Haiji – Fantastipo című száma:

Egyszer volt, hó nem volt, tehát nyár volt, vagy meleg tél; volt egyszer egy zabamániákus hapsi, akit összezártak egy borotválatlan, kissé ostoba, ugribugri, de egyébként érző szívű fiatalemberrel; egy nagyszájú, nagyokos, mogorva fiúcskával; és egy kedves, főzőtudományban nem mindig, de általában jeleskedő lánykával. Azaz nem összezárták őket: az ápolatlanfiú Ryosuke-kun (Morita Go) és a főzöcskéző Kyoko-chan (Ichikawa Mikako) a Holmes Agency ügynökei, tehát detektívek… És az ő főnökük lesz a kedves, aranyos, udvarias, de rendkívül torkos Takano Seiya bá’ (Higashiyama Noriyuki), aki nem mellékesen tud azt hiszem csellón játszani!!!! (Ő a Kuitan, azaz Kuishinbou Tantei: Falánk Detektív.)

Később csatlakozik a bandához egy eseménycsavarral a Kaneda Hajime (Suga Kenta) nevezetű, de Kindaichi becenevű nagypofájú kissrác is! Szóval innentől a drágák csupa kajához kapcsolódó bűnténybe botlanak, amit Takano-san bámulatos gasztronómiai tudásával és csodálatosan fejlett ízlelőbimbóival illetve orrával sikeresen meg is oldanak!!!!

Persze nem csak Takano bá’ végzi a munkát, a többiek is kiveszik a részüket! És persze kellenek hülye mellékszereplők is, így jön a képbe két rendőr, a kicsit hülye Igarashi (Sano Shiro) és felettese, az ordítozós, dühödt rendőrnő, Momo-chan (Kyono Kotomi)!!! A cucc zenéje csupa modernre remixelt klasszikus zene, Wagner, Verdi stb… És az opening Vivaldi Négy évszakának a Tavasz tétele, szintén remixelve!!! Szóval jó kis sori ez, nagyon vicces, érdemes megnézni!!!

Kicsit elmebeteg stílusban írtam… xD

No, megnéztem ezt is, röpke két nap alatt. Nem, nem azért mert unalmas volt, hanem eme kétrészes film négy órájába nagyon sokmindent sűrítettek bele, és néha meg kellett állnom kicsit feldolgozni az eseményeket, plusz nem volt elég időm rá tegnap, ezért ma fejeztem be.

Azt előre tudni kell annak, aki ezt leül megnézni, hogy ez nem az a jólmegszokott akciódús, kaszabolós-dirr-durr-leverek mindenkit típusú darab. Készítsetek magatok mellé egy százas zsepicsomagot, mert meglehet, hogy a filmet… végig fogjátok bőgni.

Nem nagyon vagyok jártas Japán történelmében, de azért megpróbálom nektek leírni, miről is szól a film. Szóval valami klánháború-szerűség lehet itt, mert az egész filmben japánok harcolnak japánok ellen, valószínűleg arról van szó, hogy a büszke szamurájokat, akik nem hajlandóak lőfegyvert a kezükbe venni, sitty-sutty lelövöldözik a puskával és karddal egyaránt felfegyverkezett ellenfeleik. Mi a szamurájok ellenfeleinek, azaz a császár párfogoltjainak az életének egy részét és csatáit kísérhetjük végig, azon belül is a Byakkotai nevű alakulatét.

A Byakkotai fiatal tagjai egy iskolában évekig együtt tanulták ki a harc minden csínját-bínját, és minden vágyuk volt, hogy végre részt vehessenek a csatában a hazájukért, a császárért és az Aizu klánért (az ő klánjuk). Szóval a tagok mindössze 16-17 évesek voltak, amikor elküldték őket harcolni. Természetesen mindegyik nagyon örült neki, hogy így szolgálhatják Japánt, de ők még nem tudták, milyen kegyetlen és borzalmas egy háború. Azt beléjük nevelték alaposan, hogy a csatamezőn, harcoshoz méltóan meghalni dicsőség, és sokan eleve úgy mentek el, hogy nem fognak visszajönni. Hősiesen küzdöttek egész végig, de vajon mindegyikük képes volt túlélni a háborút, vagy dicsőséggel haltak meg minden? Megtudjátok, ha megnézitek.

A film legfőbb szereplői Sakai Mineji (Yamashita Tomohisa), Shinoda Gisaburo (Tanaka Kouki) és Itou Matahachi (Fujigaya Taisuke), az ő szemszögükből kísérhetjük végig a történetet.

Tudom, hogy pocsékul írtam le a sztoriját, dehát sajna sose tudtam jól összefoglalni… Szóval a film egy nagyon szép és nagyon megható dráma. Betekintést nyerhetünk a régi Japán életfilozófiájába, végignézhetünk pár csatát, és végigizgulhatjuk, mi történik a három főszereplővel. Nagyon szomorú, és ne sok vidámságra számítsunk. Nagyon szépen lett megfilmesítve a japánok felfogása, a fiatal, még gyerek katonák hősies, önfeláldozó szenvedése, a fájdalom, amit ők és hozzátartozóik éreznek… Mindenképp megéri megnézni.

No édeseim, először is beszéljünk egy tajvani doramáról, amit most nézek. A címe KO One. Vigyázzatok, spoilerezni fogok!!! Szóval van egy nagyon ostoba, de erős főszereplőnk, Wang Da Dong (Jiro Wang). Eme középiskolába járó, idióta kamasz iskolája Zhong Ji Yi Ban nevet viselő osztályának vezére. Az egész osztály rosszfiúkból és rosszkislányokból áll – graffiti a falakon, összepingált padok, és egy privát nyugágy a góré számára teszi az idillt teljessé. Már külsőre is ijesztőek az itt tanulók. Van, akinek kakastaréjszerűen felzselézett a haja, egy másik olyan arcszőrzettel rendelkezik, hogy megirigyelhetné akármelyik középkorú férfi, a lányok pedig egytől egyig erősen sminkeltek, piercinggel ellátottak és plázamacskaszerűek. Szóval az a banda, akit a tanárok huligánoknak neveznek.

Térjünk el az osztálytól. A sorozat világában van egy ún. KO-lista. Ezen a listán a legerősebb harcosok foglalnak helyet. Harcosok alatt olyan középiskolásokat értek, akik fényeket dobálva egymásra és különböző eszközöket bevetve harcolnak. Természetesen harci aura, dühös pillantások – minden benne van, ami egy jó verekedő cucchoz kell. Azonban ez nem csak agyatlan vagdalkozás, erre majd később kitérek. Főhősünk, Wang Da Dong ezen a KO-listán a harmadik helyet foglalja el, fegyvere pedig egy serpenyő. Komoly! Még külön neve is van – Sárkánytetkós Serpenyő. No hát, Da Dong békés góré pozíciós élete ott változik meg, amikor egy nap alatt két új tanuló is érkezik birodalmába. Az első Ya Se Wang (Calvin Chen), egy maffiabanda vezetőjének fia, a KO-lista másik harmadikja.

Az új srác fölényes és gúnyosan beszél az osztályfőnökkel, akit Da Dong igen kedvel és védi minden bajtól. Nagyon bízik benne. Kedves csaj, meg kell hagyni. Szóval Ya Se Wang egy nagyon művelt és olvasott gyerek, mellesleg nagyon jó angolból. Egyik szokása nagy emberektől híres idézeteket csak úgy elmondani, amit mellékesen senki se ért. Kedvence a “Lenni, vagy nem lenni. Az itt a kérdés.” Shakespearetől. Da Dong és Ya Se eleinte ki nem állhatják egymást, ennek oka az, hogy Ya Se el akarta venni Da Dong vezetői pozícióját. A kettejük közti nagy csata azonban egy boldog ölelésbe torkollik. Hogy miért? Az ok nem más, mint a másik új diák, Ding Xiao Yu (Aaron Yan), a klasszikus zene művelője és rajongója. Nagyon szereti a zongorát és a kottáit. Ám a külső megtévesztő. Xiao Yu, ha a fejét ütik és előhúzza a bal öklét, vérbeli verőgéppé változik, és a tekintete meglehetősen ijesztő. Ő a negyedik a KO-listán.

Szóval Xiao Yu barátunk pont akkor kezd el egy gyönyörű zongoradarabot művészien eljátszani, amikor Da Dong és Ya Se épp kezet emelnének egymásra, szóval a két rivális boldog ölelkezést kezdeményez, és az egész Zhong Ji Yi Ban pityeregve öleli egymást. Ezután a meghiúsult verekedés után egy kis incidens során Ya Se azt hiszi, hogy apja meghalt, és meg akarja bosszulni. Da Dong elfelejtve eddigi negatív érzelmeit, bratyójává fogadja Ya Sét, miszerint a “te fájdalmad az én fájdalmam is”. A két bratyó egy ellenséges maffiabanda karmai közé esik, és persze ki más menti ki őket, ha nem Xiao Yu. Természetesen Da Dong őt is tesóvá fogadja, szóval kialakult a hármas baráti viszony. És most jön az első gond. Hazajön Amerikából Da Dong régi gyerekkori barátja, Lei Ke Si (Danson Tang). Azonban a gyenge testű Lei Ke Si, avagy Da Dong “agya”, nem az a gyámoltalan, asztmás éltanuló, akinek látszik, s erre először Ya Se jön rá.

Természetesen senki nem hisz neki, és történni kezdenek egymás után a furcsa incidensek. Röviddel Lei Ke Si érkezése után hazaérkezik Huang An Qi (Mei Yan) is, aki Da Dongba fülig szerelmes – és ő is belé. És ez még csak a történet elejének vázlatos felépítése…! Majd folytatom, ha lesz kedvem tovább lökni a spoilert és ha már tovább is láttam. Mint már mondtam, nem csak agyatlan ütlegelésből áll a sorozat. Van benne school life, love story, rekeszizom-zsibbasztó humor, szóval mindenképp garantált szórakozás. Most pedig nézzük meg a dorama pozitívumait, negatívumait.

Pro: érdekes alapsztori, gyilkos poénok, bishounenek, Danson Tang szemcsiben… ömm, az előbbi kettőt hagyjátok figyelmen kívül… khömm khömm. Szóval érdekes alapsztori, gyilkos poénok, fülbemászó főcímdal, hangulatteremtő zene, jó hangulat, sok szerethető karakter, izgalmas, ja és persze bishounenek és Danson Tang szemcsiben! =^o^= Na jó, csak nem tudok erről leszokni… o.O

Kontra: Da Dong néha már fájdalmasan ostoba, néhány karakter idegesítő, néhol elég bugyután néz ki a harc.