KAT-TUN dömping

Végre valahára befejeztem tegnapelőtt elkezdett KAT-TUN dömpingemet… x”D Úgy alapvetően nem volt rossz, de a Queen Of Pirates végefele már nagyon kezdtem unni a fejem… Na, akkor nézzük is körbe tapasztalataimat.

1. Real Face

Véleményem szerint teljesen korrekt debütáló lemez. A Real Face egy nagyon jó szám, gyakorlatilag egyesít mindent, ami a KAT-TUN-t KAT-TUN-ná teszi: Kame és Jin sokat énekelnek (ami viszont nálam negatívum, mert túl sokat vannak nyomatva…), rap, plusz nagyon kevés, de van benne beatbox is. Szóval kitűnő kezdés volt a csapatnak, ráadásba még volt képe a JE-nek hét (!) különböző klipet csinálni hozzá… :”D Aztán utána a Gloria az egy hasonlóan jó dal, végül a cédét zárja a híres és szerintem ritka kedves We’ll Be Alright. 5/5.

2. Best Of KAT-TUN

KinKi Kids-szindrómát figyelhetünk itt meg, ugyanis ennél a párosnál egy napon adták ki a debütáló kislemezt és albumot is, ugyanúgy, mint a KAT-TUN-nál. Nos hát, mit ne mondjak, érdekes egy lemezcím egy újonnan alakult csapatnál az, hogy best of. Először én is csak bámultam, hogy “heeee…? ilyen rég alakultak volna…?”, de nem, hozzá kell szokni hogy csak úgy van ilyen hülye címe neki. Nos hát érdekes, tipikus KAT-TUN-dalok vannak rajta, de valahogy nem nagyon maradt meg bennem a többség, bár jónak jók voltak. Nos hát, akkor a kedvenceim… A She Said… nagyon nagy. XD Az elején ott van Koki szokásos “ladies and gentlemen” maszlagja, aztán meg szokásos éneklősdi van, de nagyon jó. :D Aztán a Never Again. Ez volt a legelső KAT-TUN számom, és nagyon közel áll a szívemhez. Végezetül ott volt még a Harukana Yakusoku. Nagyon szép kis ének. Adok az albumra egy olyan 4/5-öt.

3. SIGNAL

A címadó számot először nagyon nem szerettem. Csak egy monoton izének tartottam, de aztán megszoktam, most már szeretem is. Néha tiszta jól feldobja az ember hangtulatát… Viszont a klipjében az a nyelvedzés a végén… Hát nevetséges volt, na. :”D Az I’ll Be With You-t meg nagyon szeretem, olyan cép. ^^ 4,5/5

4. Bokura no Machi de

Bezonyám, a Jin nélkül készült kislemez. Véleményem szerint Jin nélkül is szépen hangzik a Bokura no Machi de. Viszont már megint csak Kamét hallom benne… Aztán a Way Of Love az nem tetszett. Unalmas. A Le Ciel mintha jobb lett volna, de nem emlékszem rá… 3/5

5. Cartoon KAT-TUN II You

Jin még mindig nincs. Érdekes egy címe van ennek is, de még mindig értelmesebb, mint az előző albumé. Jó sok szám van rajta, pontosan huszonegy. Ez már sokkal jobban tetszett, mint a Best Of. Az egyik kedvencem Koki Make U Wet-je. Hát lol, ezen a dalon mindig nagyon jól el tudok szórakozni. xD A Key Of Life Marutól a legnagyobb favoritom. Az egész olyan, akár a víz. Egyszerűen gyönyörű… A következő a Lost, ami Ueda szólója. Negatív hangvételű meg szomorú, de szép. Elérkeztünk a hírhedt Samurai☆Love☆Attack-hoz, amit drága Junno követett el. Akármilyen rettenetes is, jó elhallgatni. XD A YOU is egy nagyon jó kis szám, az egyik kedvenc K-T-számom. :) Végül még ami megmaradt bennem, az a My Angel, You Are Angel. Tackey írta ezt az éneket, és nagyon jóra sikeredett, ha engem kérdeztek. A többi dal nem fogott meg annyira. 4/5

6. Yorokobi no Uta

A Yorokobi no Utát, akármilyen nagy vidámságot is sugall a hallgatónak, sose szerettem túlzottan. Kezdem megkedvelni, de úgy elmegy. Viszont a kislemez másik száma, a Your Side az egyik nagy kedvencem az együttestől. 3/5

7. Keep The Faith

Nos, ennél a kislemeznél kezdett el kifejlődni a KAT-TUN mostani, kicsit rockosodni próbáló stílusa. Nagyon szeretem a Keep The Faith-et, viszont Jin fekete-fehér pulcsija és Junno kiszőkített feje még mindig rettenetes. Koki gangstázását inkább meg se említsük. :”D A Crazy Love szép volt jó volt, a Lovin’ U-ra viszont nem emlékszem. ^^” 4/5


8. LIPS

Hát ez a kislemez közröhej tárgya, na. A zenével semmi bajom, sőt…! A LIPS egy veszett jó dal, imádom. Viszont a klipben az állandó nyelvedzés, meg a lemez borítója egyszerűen lol. X”D A Love meg a Message For You is tetszetős számok. 3,5/5

9. DON’T U EVER STOP

Itt jön az óriáskislemez, amit négy változatban adtak ki. Az elsőn csak a DON’T U EVER STOP, illetve karaoke van, míg a többin a tagok szólói vannak, de olyan ügyesen elrendezve, hogy minél több lóvét húzhassanak ki a fangirlök zsebéből: Kame-Junno, Jin-Koki, Ueda-Maru. Kame szólóját, a w/o notice??-t nem szeretem nagyon… de nagyon tipikusan Kame. XD Junno Natsu no Basho-ja meg akár Arashi-szám is lehetne. o..o Következik a híres LOVEJUICE, Jin előadásában. Ezt viszont szeretem, és ezután persze Yamapinak is kellett egy ilyesmi szám, így jött létre az új Nyűszü albumra a MOLA. XD (Már csak Ryonak kell, ugye Marcsi? X”D) Jön a PARASITE Kokitól, ami nem tetszik. Aztán Ueda Ai no Hanája… Gyönyörűszép dal, az egyik kedvencem innen. Végezetül van még Marutól a SMACK, ami jó nagyon. 4,5/5

10. Queen Of Pirates

Itt a harmadik album is. Kalózkodás egyedül az első számban, a T∀BOO-ban van, ami akár a Karib-tenger kalózaiba is beillene. Szuper. De mint kedves barátosnéim is tudják, a kedvencem erről a lemezről a HELL, NO. xD Meg még szeretem a DISTANCE-t (szééép ^^) meg a MOTHER/FATHER-t is. :) A többit nem annyira… 4/5

11. White X’Mas

És itt vagyunk a végén… Ritka pofátlanul egyetlen dal, és annak karaoke verziója található a lemezen. Habár a White X’Mas egy nagyon nagyon szép karácsonyi dal, 4/5-öt kap ez is, mert nincs rajta más.

És végül… a megjelenések. Látszik, hogy Johnny-nak és rokonainak az új kiskedvence ez a csapat… Ugyanis egyszerre két új kislemez is várható 2009 elejére. Az egyik Kame doramájához lesz, és One Drop a címe, a másik Maruéhoz és Massuéhoz, ez lesz a Tactics.

Közzététel ideje:  on december 30, 2008 at 11:10 am Hozzászólások (1)

Két új FLOW klipp

No hát babáim, a FLOW, az egyik kedvenc együttesem nemrég kiadta az Isle című albumát, és annak a dvd-mellékletén volt egy új vidi. Elsőre nem hittem volna, hogy ennyire ki fogok akadni rajta… x’DDDD A csapat együtt köszöntötte az új évet, karaokézgattak, miegymás. Az első fájdalmas körülmény Iwasaki szivárvány-színű afrója volt… xDD Miután eleget táncikáltak, bagóztak, hülyültek és lökték a dumát, nekiálltak egy új szám eléneklésének. A dal különlegessége az, hogy Take, Got’s és Iwasaki is énekel benne!! :D Elmebeteg egy szám, őrjöngenek, üvöltöznek, aztán szép lassan dülöngélni kezdenek… x’D Miután kitombolták magukat, valaki hívta őket telefonon, ezért Keigo gyorsan, úgy “ünnepélyesen” felöltözve kisürgette őket a házból. Garantált röhögőgörcs minden FLOW fan és mégnemfan számára. xD Itt tudod megnézni:

Na de van még miről beszélni. A FLOW hamarosan új kislemezt jelentet meg, amelynek címe WORD OF THE VOICE. Szép zöld, virágos borítója van, és ez megtévesztő. A szám ugyanis nem virágokról és vidámságról szól. Ez egy szomorúbb hangulatú dal, börtöntöltelékekkel és sexy, napszemüveges rendőrnőkkel. Szépen kipingálták a tagokat monoklikkal meg lila foltokkal. o.O Na de beszéljünk a zenéről is. A szám, mint már mondtam, szomorú hangulatú, fülbemászó dallammal. Angolul úgy is mondhatnám, hogy awesome. Hozták a srácok a színvonalat. Mondjuk mostanában sok szomorúbb számuk van. Pl a Fuyu no Amaoto, az Answer. A Night Parade az már jó vidám volt. :D Végülis mindegy, hogy milyen hangulatúak a számaik, ha egyszer szuperek, nem? ;) Nem lehet folyton vidámkodni egyébként sem.

Közzététel ideje:  on május 17, 2008 at 4:16 pm Szólj hozzá

KAT-TUN – DON’T U EVER STOP (single)

No hát megjelent az új single. Nem lett egy nagy eresztés, ahhoz képest, hogy 4 változatban is kiadták. ^^” Véleményem a számokról:

DON’T U EVER STOP: Ez lett a legjobb. Olyan érzésem van mindig a hallgatása közben, mintha valami film főgonosz-elleni harcos részlete menne… x’D Rockosabb dal, gitárral és elváltoztatott hangú beszéddel.

w/o notice?? (Kamenashi Kazuya szóló): Hát kérlek szépen… o.O Ez lapos. Az a csajozós hangulat aranyos, de maga a szám uncsi. :S

Natsu no Basho (Taguchi Junnosuke szóló): Már mondták előttem is, hogy eléggé Arashi-s szám, és igazuk van. Ettől függetlenül sokkal jobb, mint Kame szólója. Érdekes.

LOVEJUICE (Akanishi Jin szóló): Mint a címéből is látszik, egy perverz szám. x”D Érdekes, de nekem nem tetszett annyira.

PARASITE (Tanaka Koki szóló): Gitártépős, vad dal. Nekem nagyon tetszett, Nakamaru szólója mellett a második helyen van. :D

Ai no Hana (Ueda Tatsuya szóló): Ez az én személyes kedvencem. Gyönyörű, lassú szám. Nem az Ueda-fangirl beszél belőlem, tényleg ez a legjobb.

SMACK (Nakamaru Yuichi szóló): Ez a második kedvencem. :3 Gyorsabb szám, érdekes. Valahogy úgy sejtem, hogy azért lett az egyik kedvencem, mert Nakamaru énekli… x’DDD

Most mondhatnátok, hogy én csak úgy elnyöszörgök minden számról egy pár szót, de komolyan semmit nem írok róluk. Ez azért van, mert nem tudok dalt elemezni. xDD Másrészt nem mindenki érzi ugyanazt egy dal meghallgatásakor, amit én. Belemagyarázni dolgokat meg nem akarok. Pl lol lenne, ha azt írnám a SMACK-ra, hogy “a dallamából enyhe fájdalom árad, ami érdekes egyveleget alkot a hip-hopos háttérzenével”. o.O Lehet, hogy nincs is benne semmi szomorúság, csak én érzem így. Szóval én írok róla egy kis figyelemfelkeltő szöveget, te majd meghallgatod, és közben a saját érzelmeidet fogod érezni, nem az enyéimet. Ennyi.

Tracklist:

k

DON’T U EVER STOP (Normal Edition)

01. DON’T U EVER STOP

02. DON’T U EVER STOP (Original Karaoke)

k

DON’T U EVER STOP (Kamenashi, Taguchi Solo Version)

01. DON’T U EVER STOP

02. w/o notice??

03. 夏の場所 (Natsu no Basho)

04. w/o notice?? (Original Karaoke)

05. 夏の場所 (オリジナル・カラオケ) (Natsu no Basho, Original Karaoke)

k

DON’T U EVER STOP (Akanishi, Tanaka Solo Version)

01. DON’T U EVER STOP

02. LOVEJUICE

03. PARASITE

04. LOVEJUICE (Original Karaoke)

05. PARASITE (Original Karaoke)

k

DON’T U EVER STOP (Ueda, Nakamaru Solo Version)

(ha japán fangirl lennék, azt mondanám, ezt a variációt nekem találták ki xD Ueda és Nakamaru a kedvenceim :3)

01. DON’T U EVER STOP

02. 愛の華 (Ai no Hana)

03. SMACK

04. 愛の華 (オリジナル・カラオケ) (Ai no Hana, Original Karaoke)

04. SMACK (Original Karaoke)

Közzététel ideje:  on at 3:45 pm Szólj hozzá

KAT-TUN – DON’T U EVER STOP (PV)

Johnny’s-ék háza táján mostanában sok új csemegéznivaló akad, hisz egyszerre új Arashi, NEWS, Kanjani8, SMAP, TOKIO, Tackey & Tsubasa és Hey! Say! JUMP, sőt Domoto Koichi és Domoto Tsuyoshi szóló, illetve a MATCHY with QUESTION? lemezeket is dob piacra. Természetesen ebből az újdonságáradatból a KAT-TUN sem maradhat ki. Ők is új lemezzel készülnek a rajongók nagy örömére, és ezúttal különlegességet kapunk a kezünkbe – már aki lesz olyan barom, hogy megveszi mind a négyféle kiadását. Ugyanis az új lemez, a DON’T U EVER STOP négy változatban is a boltokba fog kerülni. Az első változat csak a címadó dalt fogja tartalmazni, a többin a dal + szólók. Tetmészetesen úgy rendezték el a szólókat a lemezeken, hogy jó sok lóvét tudjanak kivenni a fangirlök zsebéből, tehát arra ne is számítsunk, hogy Kame és Jin szólója egy lemezen lesz, mert nem. x’D És hogy tegyek egy kitérőt – KAT-TUNék nem csak egy, hanem két új lemezzel is kedveskednek nekünk, ugyanis nemsokára egy albumuk is jelenik meg, KAT-TUN III – Queen Of Pirates címen. De most nem erről szeretnék beszélni, hanem a DON’T U EVER STOP klippjéről.

A hat tag egy nagy buliban múlatja az időt. Láthatóan küldetésük van – rajtuk kívül az összes embernek egy fénylő, kék kristály van a kezében, ami úgy látszik, valami kihatással van rájuk. Ezeket a köveket valószínűleg az a hófehér csaj / hapsi adta nekik, akire KAT-TUNék vadásznak. Nagyjából az egész klippben tánciznak, összetörik a köveket… És ennyi. Látványos és szép klipp, a szám is jó alatta, szóval nekem tetszik. Ami kicsit fura volt:

- Jin felkötött frizurája o.O

- Koki kecskeszakálla

- Jin nyelvedzése (tudom, hogy ez a szokásos fanservice része, de belőlem sose nyáladzást, hanem röhögőgörcsöt vált ki… x’D)

Itt megtekintheted a klippet:

Közzététel ideje:  on május 10, 2008 at 4:01 pm Hozzászólások (1)

NEWS – SUMMER TIME

Két napja megjelent a NEWS új, SUMMER TIME című kislemeze. Nekem nagyon tetszett. A címadó dalról már nyilatkoztam, nagyon jó lett. A többi szám, hát ha csak úgy hallanám valahol, el se hinném, hogy NEWS. Gitárszaggatás van bennük, ami nem nagyon jellemzi az együttest, ettől függetlenül ezek is jók. :D Úgy összevetve szuper lett. :D

NEWS – SUMMER TIME (Limited Edition)

01. SUMMER TIME

02. EASY COME, EASY GO

03. Liar

04. SUMMER TIME (Original Karaoke)

NEWS – SUMMER TIME (Normal Edition)

01. SUMMER TIME

02. EASY COME, EASY GO

03. Baby! Be My Baby!

Közzététel ideje:  on at 3:39 pm Szólj hozzá

HOME MADE Kazoku – EASY WALK (single)

Már kb egy hónapja megjelent a HOME MADE Kazoku új kislemeze, az EASY WALK, és nem vettem észre. Ügyes vagyok, gratula magamnak. De már meghallgattam, és véleményt mondanék róla. Nem lesz az EASY WALK a kedvenc HMK számom, de az előző, Oboeteru című kislemeznél ezerszer jobb. Úgy összevetve az egész lemezt, tetszett. A szokásos vidám HMK-stílus, szóval nem lehet azt mondani rá, hogy rossz.

Tracklist:

01. EASY WALK

02. アイアンソウル★ (Aian Soul)

03. VIVA自分 (VIVA Jibun)

Közzététel ideje:  on május 1, 2008 at 11:13 am Szólj hozzá

Arashi – Dream “A”live (album)

Már egy ideje megjelent a népszerű japán fiúbanda legújabb albuma, a Dream “A”live. IMO a lemez hozta a szokásos színvonalat. Igazi jó kis Arashi-számokat hallhatunk, és az album egy pillanatra sem uncsi. Én egy albumot kb 5-6 részletben hallgatok meg, mert enyhén szólva nehezen bírok egy megadott stílust egyszerre sok számon át hallgatni, mert változatosság 4ever. x’D Nos, ezt az lemezt sikerült csak 3 részletben végighallgatnom. Ez nagy szó tőlem, ppl! Szóval: az album nagyon nagyon jól sikerült. Kedvenc számaim róla: Do My Best, Sirius, Koe, Your Song, és Ohno Satoshi szólója, a Take Me Faraway.

Tracklist:

CD 1

01. Theme Of Dream “A”live

02. Move Your Body

03. Happiness

04. 虹の彼方へ (Niji no Kanata e)

05. Do My Best

06. シリウス (Sirius)

07. Flashback

08. Dive Into The Future

09. 声 (Koe)

10. My Answer

11. Life Goes On

12. Step And Go

13. Your Song

CD 2

01. Hello Goodbye (Aiba Masaki Solo)

02. Gimmick Game (Ninomiya Kazunori Solo)

03. Take Me Faraway (Ohno Satoshi Solo)

04. Naked (Matsumoto Jun Solo)

05. Hip Pop Boogie (Sakurai Sho Solo)

Közzététel ideje:  on Április 30, 2008 at 7:41 pm Szólj hozzá

NEWS – Summer Time [PV]

Már kb 1 hete megy a japán tévében a NEWS legújabb számának, a Summer Time-nak a klippje. Nagyon sok jót tudok elmondani róla. A szám aranyos, jó pihentető a fülnek. Nem az a táncos fajta. Szóval nekem maga a dal nagyon tetszik. :D A klipp vidám hangulatú, tényleg nyárias hangulata van. Vicces, és látszik, hogy az együttes tagjai is örülnek. :D

Itt megtekintheted a klippet. Letöltő-linket nem adok, mert szenya vagyok… XP

Közzététel ideje:  on Április 29, 2008 at 1:09 pm Szólj hozzá